Kovács Margit
a jelmeztervező

Szolnokon született polgári családban P. Kovács Ferenc és Tassy Margit gyermekeként 1914. augusztus 5-én. Iskoláit Szolnokon, majd Budapesten végezte. Rajzolni már gyermekkorában is nagyon szeretett. Fiatalon az olajfestés technikáját is kipróbálta. Később elhatározta, hogy tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán folytatja majd. Ám a család határozott ellenkezése ennek gátat vetett. Így főiskolai álmáról le kellett mondania. Ő viszont nem tágított elhatározásától, mindenképpen tökéletesíteni akarta rajzi tudását. Erre azonban már csak magán úton volt lehetősége. Céltudatosan tanult tovább a maga választotta szakterületen. Megérett benne, hogy ruhatervezéssel akar foglalkozni. Középiskolai tanulmányai után 2 éves szakmai továbbképzését Budapesten végezte. A tervezés és a divatrajz készítés alapjait pedig P. Vágó Zsófiánál, a kor egyik ismert divat tervezetőjénél és divatlaprajzolójánál bővítette.  Ezután visszatért szülővárosába.

1941-ben szabómesteri oklevelet szerzett. Önálló iparosként viszont csak a háború befejeztével, 1945 júliusától dolgozott. Ekkor szalont nyitott Szolnokon, mivel erre akkoriban nagyon nagy igény is volt. Ezt vezette 1951. augusztus 1-ig néhány alkalmazottal. Bátor, eleganciával, ízléssel érlelt modellek kerültek ki az általa irányított varrónők kezei közül. Rendkívül élvezte, szerette ezt a munkát. A női divatszalon hamar híres lett, s ezzel nagy érdeklődésre és népszerűségre tett szert a városban. Mindenki tudta, milyen szépen dolgoznak.

Ennek folyományaként meghívást kapott 1950-ben az akkortájt államosított Szolnoki Szigligeti Színházhoz jelmeztervezői státuszba. 1951 augusztusától 1 évig volt a színház tagja. Itt kezdte ízlelgetni a divat világa után a színházi világ követelte stílusismeretet, s annak nyomán az ötletek megvalósíthatóságának igazi lehetőségeit. Sikerrel. Szolnokról 1952. augusztus 10-én a Népművelési Minisztérium áthelyezte a Győri Kisfaludy Színház társulatához. Ott szintén, mint jelmeztervező és a jelmeztárak irányítója dolgozott. Munkáját mindig a lehető legnagyobb odaadással, precizitással és szakmai alázattal, szinte megszállottként végezte. Ez volt az élete.
A szakmát a színházi, élő gyakorlat segítségével sajátította el. Számára ez volt a legjobb iskola. Stílusérzéke és beleélő képessége, akarata és hatalmas munkabírása már a kezdetekben is meghozta számára felettesei és a szakma elismerését és a sikert. A tervei nyomán született jelmezek szerves egységet alkotva a művek mondanivalójával, biztos támpontot adtak a bennük rejlő kor és jellemrajzokhoz.
Addigi munkájának elismeréseképpen 1956. június 16-án a Népművelési Minisztérium „Kiváló Dolgozó” kitüntetésben részesítette.

1961. november 16-tól a Magyar Televízióhoz került, ahol a Gyártási Osztály Jelmezcsoportjának vezetője lett, hozzá tartozott a varroda és a jelmeztárak felügyelete is. Amellett önálló tervezőként is dolgozott rendszeresen filmekben. Kitartó, kemény munkával, lépésről-lépésre fedezte fel saját szakmája lehetőségeit a televíziós műfaj adta keretek között. Minden műfajt kipróbált, sokféle igénynek kellett megfelelnie. Mint aktív dolgozó számos TV-film és műsor jelmezeit álmodta meg, vetette rajzpapírra s e mellett ellátta vezetői feladatait is 1967. augusztus 11-ig. Munkájában itt sem ismert lehetetlent és megalkuvást. Szigorú főnök volt. Fáradtságot nem kímélve, sokszor éjt nappallá téve dolgozott. Munkatársaitól is megkövetelte a precíz, pontos és igényes munkát. Nevéhez több mint 70 alkotás jelmezei köthetők ez idő alatt.

Saját feladatai mellett nagy figyelmet fordított a Televízióhoz került fiatal, kezdő jelmeztervezők munkájának segítésére, szakmai nevelésére is. Kiváló alkotótársakkal volt alkalma együttműködni az ott töltött évek során. Addigi munkássága alatt készített filmjeiért 1968. május 1-én ismét „Kiváló Dolgozó” kitüntetést kapott. 1972. szeptember 30-án ment nyugdíjba, ám alkotómunkáját szinte folyamatosan végezte tovább az 1986-ig elkövetkező másfél évtizedben is.
1986 után, 72 évesen hagyott fel végleg az aktív munkával. Egészsége fokozatosan romlani kezdett, majd 2002. július 21-én, hosszú betegeskedés után, 88 évesen érte a halál.